1.rész - Pilot (Prológus)

Amerikai Egyesült Államok, Pennsylvania állam, 2017

  Képzeld el, hogy egy autóban ülsz a barátaiddal! Megvolt? Rendben! Most képzeld el, hogy éjszaka autózol a barátaiddal, méghozzá a semmi közepén! Ez is megvolt? Akkor most figyelj! Képzeld el, hogy apád régi kocsija az és még csak nem is te ülsz a volánnál! Alakul, nem igaz? Stresszes vagy, félted a járgányt és csak arra tudsz gondolni, hogy mi lesz, ha az autó... Na jó! Ne is folytassuk! Tegyük fel, hogy ismered a barátaidat és tudod, hogy megbízhatsz bennük, hiszen miért ne tennéd? Ők a barátaid. Ennél fogva abban a személyben is megbízhatsz, aki a kormánynál ül. Még akkor is, ha az illető fiú és hát mind tudjuk, hogy milyen az, mikor egy kanos kamasz vezető szerepbe kerül. Ezen aggodalmakat el is felejtheted. Minden a terv szerint halad és átadhatod magad az érzésnek. Amy McDermott végre hátradőlhetett az autó hátsó ülésén.

  Amy egy némiképp konzervatív lány volt, legalább is az emberek annak tartották, ám ha megkérdezted volna tőle, biztosan az ellenkezőjét állítja. Mindenre volt egy magyarázata. Ha valakiről olyan véleménye volt, ami kicsit is huszadik századi (gondolkodásmódilag), meg tudta magyarázni valamiféle tudományos összefüggéssel, vagy egy rosszul időzített múltbéli történéssel. A barátai persze pont ezt szerették benne. Ha valamilyen témában nem érezték magukat érdekeltnek, Amy biztosan tett róla, hogy ez mihamarabb megváltozzon. Természetesen ő úgy állította volna be, mintha ez teljesen a te megfontolt átgondolásod eredménye lenne. 

  Miközben barátaival autóztak a ködös, sötét országúton, amelyet mindkét oldalról hosszan elterülő erdősség vett körül, a téma a szexuális úton terjedő betegségek kockázatai és azok lehetséges mihamarabbi elkerülése volt, amiben furcsamód egyikük sem volt jártas, Amyt kivéve. A rádióban közben a 'Hey Hey Hey' című sláger ment Katy Perry jóvoltából. Nem éppen passzolt a hangulattal, amit a minden oldalról kivesézett téma előteremtett, de legalább telt az idő. Éppen Phillybe tartottak, ahová hosszú volt az út. Az autó hirtelen lassulni kezdett.

- Miért állunk meg, Jason? - Kérdezte Amy előtte ülő barátját.

- Nem tudom... kifogyott a benzin.

- Az képtelenség, hisz tele tankoltuk a kocsit... -Vágta rá Laura az anyósülésről.

- Ezek szerint mégsem. Gyertek, nézzük meg! - Intett Jason, mire utána mind a négyen kiszálltak az autóból. 

- Koromsötét van idekint, és az idő sem valami kellemes. - Állapította meg Kyle. - Kapcsolok zseblámpát. 

- Nem rossz gondolat. - Amy nem csak tudálékos, ugyanakkor cinikus is volt.

- Nézzétek! Folyik az olaj.

- A benzin.

- A fenébe, most mit csináljunk? - Kyle Collins kétségbe esett. Ő volt a fia az egész államban elismert Collins háztartási gépeket gyártó iparvállalat vezérigazgatójának, így az ilyen esetek, amikor probléma akadt egy teljesen hétköznapi szituációban, újak voltak neki. Az ő autója tökéletes volt, pénzben sosem szenvedett hiányt, mint ahogy az aggódásban sem. A pénz nem jelenti azt, hogy a félelmeid megszűnnek. Néha pont ezek az emberek esnek a legjobban kétségbe az efféle szituációkban. Újdonság nekik, hogy valami nem úgy történik, ahogyan azt ők elképzelték.

- Nem tudom, Kyle, gondolom hívunk segítséget.

- Hát, Jason, azt aligha. Nincs térerő. 

- Nekem sincs.

- Szuper, akkor itt ragadtunk a semmi közepén hajnali egy órakor, három fokban?

- Kinek a briliáns ötlete volt ilyenkor bulizni menni, Laura? Nem nekem! Akkor ne rimánkodj itt nekem.

- Ó tudom, Amy, a McDermott lány akkor is karót nyelten viselkedik, mikor kirúgják alóla a széket.

- Ha nem vetted volna észre, ez itt az én apám autója. Én is ideges vagyok, csak én nem szoktam rátenni még egy lapáttal...

- Befejeztétek?! - Kiáltott a lányoknak Jason, aki kezdett ideges lenni. - Senki nem fog itt maradni. Nemsokára jön egy autó és kérünk tőle segítséget.

- Már ha észrevesz minket.

- Észre fog. Ez nem egy széles út és feltételezem nem fog nekimenni Mr. McDermott kocsijának. - Nyomatékosította Jason.

- Lassan egy órája állunk itt. Mikor látjátok be, hogy bajban vagyunk? - Kérdezte Laura hatvan perc elteltével.

- Laura, van ötleted vagy csak okoskodsz? - Kérdezte Jason, mire egy sikítást hallottak meg az erdőből. Egy lány sikolyát. 

- Mi volt ez?! - Ijedt meg Kyle.

- Nem tudom! - A lány még egyszer sikított. A fiatalok kicsit összehúzódtak, ami kicsivel nagyobb biztonságérzetet teremtett bennük. - Valaki segítségért kiáltozik.

- Ugye nem gondolod, hogy én bemegyek abba az erdőbe?! - Háborodott fel Kyle.

- Maradsz itt egyedül? - Kérdezte Amy Jason mellé állva.

- És ha egy farkas?

- Akkor majd rávonyítasz. Mást sem csinálsz, mióta lerobbantunk.

- Te beszélsz, Laura?!

- Ismersz. Inkább rámutatok a hibáidra, minthogy felképeljelek azon a ponton, amikor már több, mint kibírhatatlan. Gyere! Sietnünk kell. Az autó megvár.
-Merről jött a hang körülbelül? - Kérdezte Laura, amikor megálltak az felhők mögül előbújó holdfény álltak megvilágított út és az árnyékokkal megtöltött sötét erdő határán.
- Valahonnan pont velünk szemből. - Állapította meg Jason. - Induljunk!

  A baráti társaság telefonjai lemerülőben voltak. A zseblámpák még éppen, hogy csak működtek. Mikor visszafordultak már nem látták Mr. McDermott autóját és a holdfényes utat. A fák minden világosságot eltakartak. Hajnali két óra múlt öt perccel és semmivel nem voltak előrébb, mint egy órával ezelőtt, sőt, még ugyancsak távolodtak a kitűzött cél felől. Nem tudták mit keressenek, a sikoly, amit az erdőből hallottak egyértelműen egy lányé volt, de ez a hang elhallgatott. Ha tragédia történt, akkor bár már nincs esély rá, hogy segítsenek a lányon, de emberi kötelességük eljuttatni őt oda, ahová tartozik.
  Jason Holbrook mindenképpen egy erős és férfias személyiség volt. Ha a csapatnak vezért kellett volna megnevezni, akkor ő lett volna az. Ha valakinek egy védelmező segítségére volt szüksége, neki szólt először. Igen, Jason olyan ember volt, akiben bíztak az ember, az már persze egy másik kérdés volt, hogy ő fordítva megbízik e az adott személyben. Jason jobb szerette megtartani magának a véleményét és ez olyan tulajdonsága volt, amit tényleg csak a hozzá legközelebb álló emberek ismertek, hiszen olyan jól tud titkot tartani. Aznap éjjel, ott az erdőben is ő vezette a többieket. Övé volt az első és az utolsó szó. Ő mondta meg, hogy mikor s merre lépjenek. Sajnos ez egy olyan terhet rótt a szívére, melyet talán csak a halál vesz le róla.
- Jason! Most merre?
- Nem tudom, Amy. Mi lenne, ha hagynátok kicsit gondolkozni?
- Segítség! - Szólt még egyszer a hangos sikoly. - Erre gyertek Jason!
- Mi a szar?! - Jason testét hirtelen bizsergés öntötte el. Ez azonban ezúttal a félelem jóvoltából érkezett. A lány tudja a nevét. Tudja, hogy a segítségére indultak. Tudja, hogy kik ők. - Mi történik itt?
- Menjünk vissza a kocsihoz! - Mondta hidegvérrel Amy, mire mind megfordultak. Telefonjaik lemerültek, így a zseblámpa fénye sötétséggé vált.
- Semmit nem látok!
- Én sem! - A fiatalok kétségbe estek. Halálos félelem öntötte el a testüket, ami minden porcikájukat megbizsergette.
- Valaki megfogta a derekam.
- Úristen, segítség!
- Ne, kérlek ne csináld!
- Srácok meneküljetek! - Egyszerre mind a négyen sikítozni kezdtek. Reménykedve, hogy a segítség megérkezik, ám néhány másodpercen belül a sikolyok elhallgattak, s az erdősségben újra csend és béke honolt.

'Az Út Mentén' első (bevezető) fejezetét olvashattad. A történetnek nincs vége, ha tetszett a bemutató, akkor olvasd el a következő részt és kezdődjenek az izgalmak! Irány a Főoldal!